Léteznek vámpírok?
A vámpírokkal foglalkozó blogok, oldalak többségének állításai szerint a vámpírok léteznek. Vagy legalábbis léteztek. Az egész vámpírosdi a 17. század környékén kezdődött. Ez nem azt jelenti, hogy akkor voltak először vámpírok, hanem, hogy akkor terjedt el a hit, vagy éppen ellenhit, hogy léteznek. A tények nem bizonyítják teljes mértékben a létezésüket, de az irodalmi és tudományos alapja megvan annak, hogy a lények valójában itt élnek közöttünk. Az emberek többsége szerint a vámpírok gyönyörű, hófehér bőrű, hegyes szemfogakkal rendelkező, halhatatlan, mesebeli lények.
De a vámpírok létezésének orvosi alapja is van. Mégpedig egy betegség, amely nagyon ritkán fordul elő, több millió ember közül egy szenved ilyen kórban. A neve: porfíria, vagy latinosan: porphyria. A kór annak köszönhető, ha a test túl sok porfirinnek nevezett kémiai anyagot tartalmaz. Ez a betegség nem a lelket, a pszichét támadja meg, hanem a testet. Nem fertőző, genetikusan öröklődő. Az első kettő, vagy három nemzedék életében nem jelent változást, de végül valamelyik késöbbi nemzedék mutathatja a tüneteket. Ennek a betegségnek számos tünete van. A tünetek vámpírszerűek, mármint a vámpírokról felállíott irodalmi tulajdonságok tünetei ennek a kórnak. A vérszívás kivétel, de ennek is lehetnek valóság alapjai, ugyanis a kórban szenvedő ember testében a vas tartalom csökket, így könnyen lehet, hogy a beteg idegen vérben találja meg a szervezetéből hiányzó anyagokat.
A "vámpírkór" tünetei:
- fényre való érzékenység
- fizikai elváltozások az arcon, a bőr összehúzódik: különösen a szem körül
- az íny elsorvad, felhúzódik, igy úgy tűnik mintha vámpír fogsora lenne a betegnek
- a sötétebb helyek kedvelése
- a bőr és a szem a fénytől el is színeződhet
- hasfájdalom
Az orvosi állítás szerint a vápír létezése valós, de kóros állapota az ember nevű lénynek.
Namármost az irodalmi vámpírok tulajdonságai hasonlóak, de a vérszomj és az elkérhozott lélek is ide tartozik. E vámpíroknak a lelkük és a pszichéjüt is nagy mértékben megváltozik. Ezeknek a lényeknek a létezése kevésbé bizonyított, de nem kizárt, hogy vannak. Az "irodalmi vámpírok" jellemzőí:
- démoni tekintet
- gyönyörű hófehér bőr
- hideg bőr
- irreális gyorsaság
- halhatatlanság
- hatalmas erő
- vérszomj
- ellenálhatatlan sárm
- igéző, mégis démoni tekintet
- különleges képességek
Az "irodalmi vámpírok" többsége elmúlt már 100 éves és a testük nem válotoztt, nem öregedtek. Rengeteg könyv, film és mítosz szól a vámpírok létezése mellett, de ugyanúgy vannak ellenérvek is, melyek kétségbe vonják a vámpírok létezését. Ezt a fajta, úgymond irodalmi létezést jóval nehezebb bizonyítani, mint a tudományos meghatározásokat. Ezek a lények, egy másík vámpír harapása és annak véréből ivása után válnak vérszívókká. Van, hogy azt állítják, elég egy harapás és az áldozat lelke elkárhozik és átválktozik vámpírrá. Néhányan közülük megtagadják, hogy szörnyetegekké váljanak, vagy legalábbis ne legyen okuk azt gondolni magugról, ezért csak állati vérrel táplálkoznak. Nem tartja őket olyan jó erőb, de megteszi. Az emberi vér a vámpírok számára egyfajta "drog". Ha a testük túl sok, vagy túl kevés mennyiségű vért tartalmaz, az agyukat elönti a düh és a mámor, az ölniakarás uralkodik felettük. A vámpírok elpusztítására csak kevés módszer létezik. Az összeset ismerem, de szándékosan nem irom, mert ellenkezik az elveimmel. Én hiszek a vámpírok létezésében, persze mértékkel, de nem szertném a meggyilkolásukat részletezni.
Nagyjából ennyit szerettem volna leírni és remélem lesztek hozzászólások a témához.
Nagyon jók ezek az adatok,értesitsetek,ha újabbak kerülnek felszinre.
@KRIFU:
Gugli a barátod.
En is elhiszem azt,hogy vannak vámpirok...szeruntunk ez egy aldas hogy o-k oroke elhetnek kulonleges kepesegel rendelkezhetnek(pl.hogy iszonyatosan gyorsak,erosek)de a vampirok szerint az egy átok!! tudom hogy sok ember szeretne vámpir lenni azeret mert oroké élhet s gyors es eros stb...de ha jobban belegondolunk ak nem is ojan rosz...mert ha valobban orok életett elhetunk akor minden roszat áttélhetunk/áttelunk,lasuk meghalni a bartainkat,családunkat,ismeroseinket szovall mindent!!amikor az ember arra gondol h be jo lenne halhatatlanak lenni iszonyatosan gyorsnak,erosnek,akkor az nem is ojan jo...mert higyetek el ezen a
vilagon tobb rosz van mint jó!!amikor azt mondjuk magunkba hogy mijen szivesen lennek halhatatlan ak ne arra gondojunk h minden jo s szep lesz,hanem h a vilagon mi minden rosz tortenik s ezt vegig kell nezned!!A vámpiroknak se konyu az életuk,hisz egyvegbe titkolniuk kell letukett,csaladjuk sose lehet szoval egy volt de azt vegig kellet nezek hogy mindenki meghalt mindenki oregedet csak o k nem,ha szereznek egy ember baratott titkolniuk kell elok is lettuket,ak a lelkiismeretes vampir nem oll embert hanem állatokbol taplalkozik...s faxa lenne nekunk meni az erdobe s megfogni vadállatott s azt megfogni s kiszivni a vérét??vagy inkabb olne embereket s azzoknaka veret szivna ki??higyek ell nem ojn rozsas a vámpir éllet se...na de szerintem igen is vannak vámpirok!!na de ne ugy képzejuk el o kett hogy mennek a sotecsegbe s aki embert láttnak kiszivjak a véruket...hanem o k is rendesen itt élnek koztunk...lehet hogy a legjobb baratja fix az,vagy a szomszedja...ezt nem lehet tudni:) de o k is sokba hasonlitanank ránk!!igaz erzekenyebbek a fenyre,azt nem tudom h nagy eles foguk vanne de sose lehet oket aludni láttni,kajalni se gyakran de attol ugyan ugy mernek mutatkozni az utton mint barki más lehet h nem fix napsutesben de borus idoben barmikor...es szerintem adig nem kell felnunk toluk amig fel nem fegyuk a kiletuket...ha elnek is vampirok s haltak mar meg ak az azert lehett mert felakarta fedni kiletuket...es mivell tobb vampir is lehet igy vegeztek vele...a vampirok amitt a legjobban vednek az a kilettuk!!hogy kik o-k!!tehat szerintem leteznek vámpirok igen is léteznek!!
@bakosnorbi:
Vám is van
meg pír is van.
Miért ne lehetne vámpír?;)
@bakosnorbi:
Norbi fiam, te súlyosan retardált vagy.
@eternity:
Azért ne kapkodjuk el az ítélkezést.
Szerintem direkt azért trükközik, hogy téged csőbe húzhasson.
Arra nem gondoltál, hogy mi van, ha ő is egy vám pír?
@eternity:
Te is vámpír ám vagy!
Bemondásos alapon.
#6:
Ja, tuti, hogy vámpír. Energiavámpír. Ennyi ésszel, meg egy vödör mésszel...
@eternity:
Két tényező is fennforog nálad.
1)Nem hiszel
2)A vámpírokban
@eternity:
Két tényező is fennforog nálad.
1)Nem hiszel
2)A vámpírokban
3)Sem.
Ja bocs, ez már 4.
Én ismerek itten egy vámpírt, aki a Hukkk, és mindég a Mister T-nek szíjja a vérit.
Nagy disznóság, ha ez tényleg így van!
Nagy disznóság, ha ez tényleg így van!
Bocs,de nem tudom,hogyan lehet üzenetet írni,mert akkor küldenék a blog készítőjének egyet.
Valaki tudna segíteni?
Várom válaszotokat!
Sziasztok én is hiszek a vámpirokba legalábbis tök jo lenne ha léteznének az irodalmi vámmpirok. És én is szivesen lennék vámpir szerintem lehet jonak hangzik az örök élet de azért kb 500 év után má nem hiszem h ugyan ezt gondolnátok
mongyuk biztos vannak vámpirok csak nem ugy ahogy mi el képzeljük szerintem
ojan vámpir lenne jo mint pl amienek vannak pl egy sorozatbapl:vámpirnaplok
Egy nagy ló faszt kell tölük félni ök félnek ha léteznek persze attol hogy fel fedik a kilétüket de ha ennyire féltek tölük karót a szivükbe vagy rakjunk tüzett
Helló kedves bunda ők nem félnek csak szeretnek emberként viselkedni beolvadni, így nem tudjuk róluk az igazat. Félni nem félek tőlük hiszen a haláltól sem félek.
Viszont 400 szór erősebbek mint egy ember.
En is hiszek a vampirokba, mert talalkoytam mar furcsasagokkal. De ha vampirok lehetnenk nem kell mindig a rosszat meglatni, lehetnenk olyan vampirok akik jora hasznaljak a kepesegunket.De a vilag valtozik az sem biztos, hogy megunank nezni hogy valtozik a vilag.
Nemtudom hogy léteznek e de tényleg vannak furcsaságok az életben és én szivesen lennék vámpir. Jó lehet örökké élni de egy idő után már biztos én is unnám.
vámpírok léteznek én már csak tudom mert ismerek két vámpírt is nyáron ismertem meg őket az uncsitesómmal tök jó volt a nyár.
De jó lenne vámpírnak lennii.:P
nincs vkinek vámpír ismerőse??:O :')
Ééés.ezt a betegséget hogy lehet elkapni??:O
mert ezt nemértembenne...(:
@13Kiky76:
Hülye vagy, kicsim?
Ez egy genetikai rendellenesség.
eteeer!!! Jáááj mi ez? Hukkk, valld be, hogy ezeket Te találtad ki!!!!
Ilyen lények nem léteznek! :)))
Szerintem vannak de nem biztos. Ki tudja ?
Szerintem a vámpírok úgy néznek ki mint az twilight-ben.
A képességük is ugyan az az arcuk, minden!!!!
Sok mindenki szeretne vámpír lenni ...de nem olyan jó ha bele gondol az ember...ők se szeretik (szerintem) ..emberek akarnak lenni és nem szörnyek ..attól h gyors leszel és erős?! semmi értelme sincs ha magányos vagy..
Én hiszek bennük de most komolyan ha annyira hiszük hogy van isten akkor mér ne létezhetnének vámpírok is?! *_*
Vámpírok vannak nem egészen úgy ahogy ti gondoljátok de vannak!
pl:- Gyümölcs vámpír mely egy szelíd állat és a gyümölcsök vérét issza.
- vámpír denevér Lásd link: http://ekhanomidan.blogspot.com/2010/09/verszivo-deneverek.html
- És amit az irodalomból ti ismertek volt személyes tapasztalatom találkozni párral PL:
-a fantaszta betegségben szenvedő emberek akik másnak hiszik magukat mint akik oly szinten, hogy elfelejtik valódi mivoltukat!
-és olyanok is vannak akikről van írva ez egy szunnyadó gén mely abban jelentkezik hogy képes 10 perc alatt napszúrást kapni nem sötétedik a bőre (soha) nem ismerheti milyen de titokban áhítozik a vérre úgy hogy azt se tudja milyen )mellékhatás hemofóbiás tünetek)
nem fogékony a betegségekre és enyhén érezhetően erősebb a fizikuma bizonyos idegi állapotokra kiemelkedő! Képes irányítani az idegrendszerét (nincs fájdalom hideg meleg...stb)Gyönyörű egészséges szemfogak még ha minden másik foga beteg is!
Miről ismered fől könnyedén? A nevéről-családfályáról! 500-1000 évre visszamenőleg magyar ékezet található kivetél nélkül a családfájában feltüntetett nevekben!
(van ilyen!)
Ezek személyes beszámolóim voltak ha valakinek kérdése ellenvetése van bátran írjon a bagoly14@index.hu email címre!
Eccer nekem is vót egy
vám.
A vám
Piroska.
Ő aztán tudott színi.
Vámpírok pedig vannak!
:DDD
. ;)
http://kepfeltoltes.hu/101001/GN0265_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Lementem vérnarancsért a sarki boltba erre megégtem pedig 100 faktoros volt a naptejem, és jól beöltöztem! Ilyen még az elmúlt 2200 évben nem fordult elő velem!
(Környezetszennyezők megtalállak!)
"Az egész vámpírosdi a 17. század környékén kezdődött" - nem.
Nem! Az ókori Egyiptomra az özönvíz után!
1995 márciusában hat juhtetemet találtak Orocovisban, amelyeknek csupán a mellkasán volt négy különös pontszerű sérülés. Ezek egyáltalán nem véreztek, de nem az alvadás miatt. A felbőszült gazda állatorvost hívott, s az egyik juh boncolása során kiderült, hogy "eltűnt" a vére. Mindez persze találgatás, de van még egy érdekesség. 1995 októberében a canovanasi Campo Ricóban egy rendőr lelőtt egy Vámpírt. A tetemet gyorsan elszállították, de a helyszínen maradt vérnyomok felkeltették néhány kutató figyelmét és megvizsgálták azokat. Az egyik normális, A-Rh pozitív emberi vérnek bizonyult, a másik viszont abszolút ismeretlen eredetűnek tűnt. Olyan magas százalékban tartalmazott ugyanis magnéziumot, foszfort és kalciumot, ami embernél elképzelhetetlen. Nemrégen Graham Sheppard úgy döntött, hogy végére jár a Vámpír rejtélyének. Alapos kutatásba kezdett, s kezdeményezését állítólag a hatóságok is támogatják.
Akiket részletesebben érdekelne a téma látogasson el a most indult blogomra : http://vampirblog.fw.hu/
sziasztok!!!! A vélenyénem ezekről a vámpíros dolgokról hogy szeretnék hinni azokban a vámpírokban akik az irodalomban vannak, de az az igazság hogy semmi nem bizonyítja létezésüket! Mert ha léteznének akkor vala bizonyíték csak lenne rá!! De mivel nincs ezért nem hiszem hogy léteznének azok a vámpírok akik köztünk élnek mint ember!!!
kedves Blood Lady! Mindenkinek megvan a saját hite, ezt tiszteletben tartom, néha mi emberek szeretnénk olyan dolgokban hinni, amiről tudjuk hogy nem igazak, de szórakoztat minket embereket, és célt is ad egy időre, ezért tesszük ezt! Mi itt szeretnénk hinni a vámpírok létezését, ezért mindent elkövetünk ha, csak egy kis esély is van rá, hogy bizonyíthassuk hogy léteznek, vagy léteztek! Ha nem is élnek köztünk, meg van rá az esély hogy köztünk éltek, mert miért lenne ennyi feljegyzés ha nem volna valami igazság! De ha köztünk élnének nem közölnék velünk mert, láthatták a világháborút és, hogy mi mindenre vagyunk képesek! (Én, biztos nem fedném fel másságom, ha tudnám mi a reakció) Ha bármi kérdésed van ezzel kapcsolatban megteheted a vampir@vampirmail.co.cc címre!
Kedves bagoly14! Én is kutattam és kutatok a mai napig is a vámpírok létezése után, de mindenhol csak feltételezésekre bukkanok!!! Nagyon nehéz és kényes ez az ügy, mert csak szóbeszédeket lehet hallani, amit tudjuk hogy nem 100%-ak. Igaz hogy az embereknek van és volt is mindig fantáziájuk, és babonásak voltak régen, de azt azért én sem hiszem el hogy a sok történetnek nincs alapja!!! És ha léteztek valaha is akkor nem hiszem el hogy egy sem maradt életben! De az az igazság hogy kézzel fogható bizonyíték nincs a létezésükre és ezért nehéz hinni bennük!!! Abban viszont biztos vagyok, ha léteztek/léteznek akkor egyszer úgy is kiderül! :)
szerintem is léteznek vámpirok de nem biztos és a twilightban nagyon jó volt ˝:-)halottam hogy nemsokára kijön filmbe a breaking dawn
első része
:)
:)
köszi a hozzászólásokat néhánynak nem igazán örültem de nem az a lényeg :) már egy éve nem léptem be a blogba kb szóval meglepődtem, hogy ennyien írtatok :) bármennyire is írjátok, hogy nem léteznek vámpírok és, hogy hülye vagyok mégis úgytűnik mindannyiótok beírta a goole-be, hogy: léteznek e vámpírok? :))) várom a további hozzászólásokat ;)
Hogyne léteznének! Magam is ismerek egyet. VS-nek hívják. ;-)
Nem tudom,de biztonság kedvéért ezüst golyó van a pisztolyomba!
Hehehehe
@aadvil: Az a vérfarkas ellen van,nem?
Virgi ellen használj fokhagymafuzért! P
:)
Télleg, mi van a Virdzsivel?
Úgy hiányzik a pinamintás harisnyába bújtatott málnakeverőivel, ahogy az Oktogonnál csámpázik a combinomegállóban.
@kuusberg: Lehet,ezustbe foglalta az Advil. :)
A létezésükre nincs pontos bizonyiték aki talakozhatott 1 vámpiral az biztos nem mesélte el mert vagy vámpir lett vagy meghalt.A görög legendákban meg volt egy csomo különös lény!!
Nagyon teccet a blog ha ujra fellép keres meg van egy két kérdésem mert máshogy ismerem atörténeteket.
Nekem is tetszett a a bejegyzés és jó lenne még erről beszélni. Megkeresnél majd?
Én vámpír vagyok,a mai fiatalokokat nemérdekli semmi asem ami a világaltörténik mit tudtokti semmi!
Üdvözletem!
Akit érdekelnek a vámpír történetek, íratok, dokumentumok, itt olvashat párat. Érdemes elolvasni a web oldal kezdő lapját, hogy megtud miért is szerkesztettem az oldalt. Vélemények és vámpírok „kibeszélésére” fórum ad nektek helyet. (ami cenzúrázva van a neveletlenek számára.)
Ha megkérhetlek benneteket, az oldal linkjét másoljátok be, más oldalakra is. Hogy egyfajta reklám legyen a nép felé. (én is ezt teszem) Persze csak ha nem sérti a másik weboldal személyét. Bármi kérdésetek, felhívásotok, banner cseréhez bizalommal irhatok az oldalamon feltüntettet e-mail címre.
Tisztelettel.
http://vampirok.n1.hu/
@bagoly14: Mi vámpírok vagyunk
@Blood Lady: hát ez nagyon sértő volt !!
@13Kiky76: Én az vagyok már mint ha a nagy "agyar" fehér bőr és a rettentő gyors futás arra utal
@naphasadás: Igen ez tényleg igazán bölcs volt :) igen szertnek (ünk) beleolvadni az emberek közé csak hát sajnos nem mindig sikerül főleg amikor nem bírnak(unk) uralkodni a szomjúságokon :D
Sajnálom hogy ha valakit megsértettem, nem állt szándékomban! Az az igazság, hogy amíg nem látom addig nehéz elhinni. De a bizonyítékok magukért beszélnek és van pár dolog ami utal, de sajna még kevés! :( De még egyszer bocsánat ha valakit megsértettem, vagy megbántottam a véleményemmel!!!! :)
Ha léteznek vámpírok,(jó lenne)..legyen szíves fáradjon már el felénk is.megígérem,hogy "táplálom" már ha nem szív el!!!a legritkább vércsoporttal rendelkezem. :D
http://vampirok.weebly.com
nemtudom ti hogyvagytok vele... de é hiszek bennük.:D és az a furcsa hogy :
-utálom a fényt.:S ezért egész nap amikor otthon vagyok lehúzott redőny.:D
-fáj mindig a hasam.:S
-van egy olyan fura tekintetem:D
-szeretem a vért . márpersze ha valahol seb van rajtam.:D
elég gyors vagyok...: )
xDD én találkoznék egy vámpírral. *-* ja . meg vámpírfogamvan.:$ és ezt többen is mondták.:DDD
És ezt a "BETEGSÉGET" hogy lehet megkapni ?
És sok embernek van ?
Ha már írsz erről a betegségről akkor azt is firkantsd(avagy gépeld) már oda hogy hogy is lehetne ezt elkapni.xD
Én hiszek a vámpírokba persze ez ilyen alap dolog nézzetek annak aminek akartok.:P
Sziasztok én is hiszek a vámpírokba!Ha az emberi faj ilyen sok évszázadok óta fent tudót maradni akkor a vámpírok is!Én is nagyon szeretnék vámpír lenni úgy hogy ha ezt egy vámpír is olvass akkor dobjon egy űzit és adom a lakcímem és jöhet is és hagyom hogy meg harapjon de csak akkor ha én is vámpír leszek!:D Olvastam hogy valaki azt írta hogy ő próbálja be bizoninyitani h élnek vámpírok én nem tenném mert ha ki derül hogy élnek akkor vadászni fognak többen rájuk és kísérletezni akarnak majd rajtuk én nem akarom be bizonyitani h léteznek nekem böven elég anyi hogy tudom hogy léteztek és ahogy már mondtam ha az ember is fent tudót maradni akkor a vámpírok is!na ha lovasa ezt egy vámpír akkor dobj egy űzit!:):D
Én az irodalmi vámpírokra értem!!!
Szia sára, ismerek egy vámpírt itt a blogteren, Csumpi avatarnevű, mindenkinek szivja a vérét.
@sára199714:
Léteznek hát,nem győzőm ezustgolyoval őket!
Hehehe!
zepy én komolyan írtam nem olyan emberekre gondoltam akik köcsögök és nem hagyák az embert békén!aaadvil nagyon vicces de télleg XD !én hiszek bennük!!!
Én hiszek a vámpírokba!Nem tudom ti hogy vagytok vele de én hiszek bennük!
@aaadvil: baszki, neked ezüstgolyód van? Nekem csak sima zacskós...
@sára199714: kicsi s(z)ara... először tanuld meg a mondataidban a helyes írásjelek használatát na majd utána köcsögözz...... bár végső esetben még irodalmi vámpírnak "elmehecc" még..:))))
@csumpi: Ezúttal Csumpesz bakot lőttél. Ez a Sára nem a kiskakadu........
@Potrien őrmester: Megénekelte már a P. Mobil is..:))))
http://www.youtube.com/watch?v=B2abDgawYtQ
@drHannibalLecter: doki..
nem a_s(z)arát írtam..))
az egy másik állagú melléktermék..))
Más!
Méhg mindig csumpi vagy.. simán kisbetűvel, mindenféle becézgetés nélkül...azok akik becézgetnek, azok egy másik fajtájú "barátaim" .....azokra rá szoktam hagyni, mert ez a "legütősebb fegyverük"...és nem akarom hogy puszta kézzel(lábbal) hadonásszanak...:)
remélem, te nem akarsz átállni ebbe a selejtes (humanoidnak tűnő) genetikai selejtek halmazába....:)))))
@csumpi: Tudom. Nem nem akarok átállni
csumpi igazad van írásjeleket nem teszek !mert nem nagyon figyelem azt!És a én úgy értetem a köcsögöt meg hogy az embert nem hagyák békén azt úgy értelmeztem hogy nem hagyc senkit békén!De most komolyan azt várjátok hogy el higyem h @csumpi vámpír vagy ?!?Hiszek a vámpírokba de azért ez még nekem is sok lenne hogy fel tudjam fogni!Am csumi kösz!:)
Az a baj h a neten sokan hazudnak és polyékodnak és azért lenne el hínem h az vagy!?
Azért lenne nehéz el hinnem hogy az vagy!?
@sára199714: Sára akarni egy kis unga-bunga :DDD?
mi?
NEM!
Hehehehehe!
De, léteznek. Energiavámpírok biztosan. Tegnap írtottam ki egyet...remélem.
Szerintem nem vicces!És drHannibalLecter sújön le az arcodról a bőr mert ilyet írtál!!!! POFÁTLAN BAROM!!!!!!
Szalai Mária szerintem is léteznek!:))
Sztem is léteznek vámpírok.
•démoni tekintet
•gyönyörű hófehér bőr
•vérszomj
•ellenálhatatlan sárm
•igéző, mégis démoni tekintet
:DDD
...a szúnyogok mindenképp azok. No és a piócák... Pedig még sármjuk sincs...
És ha egy vámpír meg harap egy embert menyi időbe telik még az ember vámpír lesz?:D
@Potrien őrmester:
A szunyogoknak is van sármjuk?
Érdekes gondolat.
:D
@sára199714: Kabbe rihe!
Sára, én nem hiszek benne, hogy léteznek. Olvass utána.
drHannibalLecter kapd be te és vagy te!!! zepy Én hiszek! régen 100% léteztek és ahogy az emberek fent tudtak maradni akkor ők is!:))A neten sok mindent írnak de mindenhol mindenfélét lehet találni homályos a vámpírok multja nem lehet pontosan tudni h is néznek ki csak találgatások vannak van bennük valami de semmi se biztos!És azért kérdem h szerintetek meddig tar amíg az ember át változik vámpír ha a vámpír meg harapja!?:))
Nagyon sokat olvastam a vámpírokról de majdnem mindenhól ugyan azt lehet olvasni!Szerintem egy vámpír úgy néz ki:Fehér bőr de nem nagyon fel tünő fehérség!hideg bőr!Megfogó tekintet sáromoság!A szíve nem ver!Démoni de egybe el varázsoló nézés!És csak akkor lesz prosos a bőre és csak akkor melegszik fel amikor vért iszik körülbelül ilyen szerintem egy irodalomi vámpír kinézete!!!A képesége is van szerintem hát szerintem denevéré tud válni gyorsaság tökéletes halás és erös nagyon!tud lebegni,a szaglása is kitünö és érzékei fejletek meg érez dolgokat amiket körülbelül így tudok el képzelni egy irodalmi vámpírt!Élni biztos éltek ha volt ilyen vámpír ez az irodalmi vámpírok és ha még élnek tárt karokkal várom őket:)ÉS úgye van az a betegség a nevét nem tudom hát az az ember nem vámpír csak beteg és azért iszik vért mert abba talája meg számára amire a szervezetnének szüksége van!:)Szóval szerintetek ha egy irodalom vámpír(ha éltek vagy élnek)megharap egy embert menyi időbe telik amíg az ember vámpír lesz körülbelül?:))
Van olyan akit meg se kell harapni,és mégis vámpir lett!
Csak ugy halkan megkérdezem:
ORVOS MIKOR LÁTOTT?
Csak kérdeztem kíváncsiságból mert történt és történek velem nagyon fura dolgok és és azért kérdeztem h körülbelül mennyi időbe telik!. aaadvil hát az ember csak akkor lesz vámpír ha vámpír meg harapja vagy el kapja azt a nem tudom milyen nevű betegséget de akkor csak az ember csak beteg nem vámpír!:)))
Vápír akarok leni most azzonal!! :D hogyan lehetnék vámpír? :oo
Én is az akarok lenni már nagyon rég óta :DDD csak akkor leszel vámpír ha meg harap egy vámpír! vagy ha meg harap egy vámpír és iszol a véréből!
Találtam valami érdekeset és azzal talán vámpírrá lehet válni!A Démonok meginzézése !Megidézel egy démont kérsz valamit és andsz valamit cserébe! én meg fogom próbálni remélem sikerül!De szerződést nem kötök vele mert 1 évig boldog leszel utána meg kész roncsá válsz!olvastam!És ha ezt valaki is meg próbálja tanácsolom ne kössön szerződést csak kérj és adj!A démon megidézését érdemes utána járni mielőtt meg idézed mert rosszul is el sülhet ha valamit nem úgy csinálsz vagy valami olyat mondasz neki!!!!
@sára199714:
Unga bunga meg csecssimizgetés?
A hasadra ragasztott stanecliba fogsz szardigálni,ha nem hagyod abba ezt a hülyeséget,de előtte megunga bungázlak mint a kiskakadut:DDDDDDD
gyomorrák: rohadna a pofádról le a bőr te perverz állat!És én hiszek a Démon idézésbe!
Vámpírok léteznek ez már 100% biztos!:DDD
@sára199714:
Miből gondolod hogy 100% a létezésük? :)
Szerintem is 100% hogy léteznek vámpírok! Nem rég olvastam egy olyan vámpíros regényt ami igaz történetre alapul, egy pár dolog nem úgy van mint ahogy itt leírták, mondjuk hogy vannak rossz és jó vámpírok a rosszak megölik azt az embert akinek a véréből szívnak a jók pedig csak elaltatják a lehelettükkel és egy pár kortyot szívnak ki amivel életben tudják magukat tartani. De ki tudja hogy mi a teljes igazság róluk. Én is zsívesen lennék JÓ vámpír. Nagyon jó ez az oldal okos dolog ilyeneket kitenni, mert azt nem szabad hinni hogy nem léteznek, de azt nem hiszem el hogy az orvosok egy betegségnek tartják mindezt.
Ja, igen! Meg még azt is hallottam a vámpírokról hogy nem élnek örökk csak olyan 700 és 800 évig, meg azt hogy nem lehet gyerekük. Ezt mind abban a vámpíros könyvből olvastam összesen 12 kötet, elég nehéz volt elölvasni végig, de elolvastam mert érdekel.
Paradiso onnan h beszéltem igazi vámpíral és írtam pár kérdést és válaszolt is rá és igazat mond az mindegy honnan tudom h igazat mond!!!! Nicky 1998 az igaz h vannak gonosz és jó vámpír aról nem tudok de szerintem vannak jók és gonoszak is! hogy terhesek lehetnek-e az nem tudom! és az örök életet se kérdeztem de szerintem őrőké élnek hát adig amég karot nem szúrnak a szívukbe!itt vannak a válaszok a kérdéseimre amit attól a személytől kérdeztem:1.Igen,az átváltozás fáj,de nem minden vámpírnak ugyan úgy.Ez nagyban függ a koruktól
2.Ez is a vámpír eredeti fajtájától függ,de mindegyikre jellemző a természetfeletti erő,de e mellett gyakori jelenség az emberek érzelmeibe való belelátás is.De itt csak úgy megjegyezném,hogy amit a filmekben látsz ,hogy egy 2 napos vámpír milyen erővel bír,nos az az erő a való életben úgy egy 4-5 ezer éves vámpír erejének felel meg.Szóval amit a filmekben látsz az egy kicsit csalóka.A vámpírok ugyan természetfeletti erővel bírnak,de ez csak idővel növekszik nekik,nem lesznek "szuperman-ek" azonnal.
3.A vámpírok először emberszerűek,az átváltozás után kezdenek egyre inkább kidomborodni rajtuk a vámpír vonások(így a szemfogak is).De mivel később,miután kiszabadultak az idoből képesek emberi alakot is fölvenni és mivel az emebrek között szinte csak abban mutatkoznak így ebből nem nagyon derül ki róluk ,hogy vámpírok.
3.Igen,minden vámpírnak van válaszott állati alakja,és a 20-21.század síkjain élő vámpírok többsége csak ebben vadászik,így ez az alak kulcsfonotsságú.
4.Nem,nem csak vérrel táplálkoznak,de azoknak akik még nem szabadultak ki az időből szükségük van valamennyi vérre az életbenmaradáshoz.Viszont a már időből kiszabadultaknak semmi féle táplálékra nincs szükségük,de vért általában ők is fogyasztanak,mert ezáltal jóval erősebbek lesznek.
5.Igen,teljes mértékben látszanak a tükörben :D - És a legtöbb vámpírlány akit csak ismerek már évszázadok óta tükörbe sminkeli magát. ;)ennyi
"Paradiso onnan h beszéltem igazi vámpíral és írtam pár kérdést és válaszolt is rá és igazat mond az mindegy honnan tudom h igazat mond!"
úristen és jézus meg mária, meg az összes aprószent...
gondolom, amikor őszintén válaszolt, akkor még azt is láttad, hogy csöpög a vér a szemfogairól.
vizsgáltasd ki magad...
baszki veszekedtek itt össze-vissza nekem meg zacskós vért kell innom? ráadásul szívószállal? :DDD
@--nyervi-:
legalább tiszta munkát végzel.
:P
gby na ezért nem akartam írni hogy honnan tudom! higgyetek amit akartok!Engem aztán hidegen hagy!
Ere az oldara többet nem jövök!!!!viszlát!
Nem is tudtam, hogy a vámpírok sértődősek. :)
Nagyon elmerültél a fekete mágiában. Árt a szépségnek, legalábbis a lelki szépségnek. Nem kötelező a rossz erők oldalára állni, ahogy itt sem kötelező írni.
Ne ijedj meg! Itt nem vámpírok vannak, csupán emberek. Jók, rosszak, kedvesek, álszentek, kicsit smirgli-lelkűek.
Vámpírok vérét nem szívjuk. Egymásét is csak virtuálisan. :)
http://www.youtube.com/watch?v=9SX3jh4kzzM
Majd, ha szűrös lesz a puncid, visszajöhetsz!
Amúgy van nekünk sárikánk.
a_szara.
..vám,piroska!
Márpedig léteznek vámpírok. :_)
Csumpi vámpír meg
hannibál vámpír pl.
Íme az érvek pro és contra:
-
A bőrük ugyan nem fehér és a foguk sem az, testi erejük sem éri el a normális emberét, gyorsaságuk pedig...
nos: a sánta kutya körelőnyt adhatna nekik..
sármosnak pedig az a kérdés mihez képest nevezhetnénk őket. Pl a varánusz gyíkhoz képest feltétlenül azok.
de
-rendkívül sötétségkedvelőek mondhatni odulakók és őket is csak sötétek kedvelik
-naponta szívnak, igaz nem vért..
-különlegesen tehetségtelenek
-tekintetük pedig..
hirtelen nem tudom hogy a démonoké ilyen bárgyú, zavaros lenne-e, de mindenképpen fura.
-Örökéletűek amennyiben a butaság és az aljasság halhatatlanok.
:_)
@Scandal: Na és te akarsz a hasadhoz ragasztott zacsikába szarni?Már elküldtem a stanecliket neked és az unokáidnak egyaránt. Neked nagy staneclit, számukra meg kis staneclit :DDD
@drHannibalLecter:
Doki, fejezd ezt be, köszi.
Léteznek ! Mint ahogy azt csumpi is elismerte. Tanúsíthatom, hogy majd két éve szívja a vérünket.
...
Hannibál szivornyát kellemesen érintette a felismerés, hogy eme országban nem csak ő bukott meg immár, (igaz ő sokszor), hanem a szocializmus is. :_))
Örömében most sem az ujját szívja. :_)
@moana: Ja, téged csak ez zavar. Mások meg írogathnak bármit rólam, én meg persze hagyjam szó nélkül. Igaz. Na innentől kezdve téged nem ismerlek.És ne is írj nekem semmit soha privátban sem!!!
"A vámpírok sértődősek."
Vitatkoznék ezzel a megállapítással. Látszólag, mert valójában levakarhatatlanok. Valósággak függőviszonyban vannak "gazdaállataiktól", melyek egyedüliek, mintakik embernek mondják őket, nehogy kiderüljön róluk hogy öblösbelű cummantók:_))
Hehe, a blogtér ikertezsvéri "értelmi figurája" ide is beirogatott.... biztos egymást szívogatják....(69 pózban.....:))
@drHannibalLecter: 123.
MivanDoki?
Ez egy kis vasárnapi hiszti volt?
:DDD
@csumpi:
hehehe? :-)) hahaha.
Te is már vámpírnak is csak másodosztályú vagy, mert olyannyira elszoktál a vértől, hogy kénytelen voltál előlről húzatni nehogy éhen vessz.
Szívsz mint a torkosborz. :_)
sára199714 te ismersz igaz vámpírokat??? Ha nem gond akkor beszélnél vele hogy meg akarja ismerni valaki? Az a valaki természetesen én vagyok és még a legjobb barátnőm is! :D Majd akkor írd meg hogy mi a helyzet! Köszi!! :)))
kuusberg sülne a pofádról le a bőr!!te köcsög búzi remélem hogy agyon vernek eszer!Nicky 1998 igen de neten beszéltem vele de le lépet és most nem találom sajna de beszéltem vele egy keveset válaszolt pár kérdésre meg stb!Az a helyzet h nem találom mert le lépet arról az oldaról ahol beszéltünk most is keresem de nem találom de most keresek még vámpírokat talán lesz valaki hajlandó változtatni!Az átalakulás nem úgy van ahogy a fémekbe nem úgy történik h meg harap és iszol a véréből hanem a vérét a véredbe átt kell juttatni belöle és az átalakulás fáj!Én még mindig az akarok lenni mindennél jobban!!!!És csak szólok h az oldal látogatásomat illetően csak rá nézetem az oldara h mik a komentek és gondoltam akkor már hozzá szólok és nem érdekel ki mit gondol tudom amit tudok!
egyépként vannak vámpírom mivel szellemek is vannak az osztálytársam bnôje médium meg az öcsém is az és ôk látják a szellemeket még én is megillyedtem mikor bebizonyították hogy nem kapuznak meg ôk látják az emberek auráját is így meg tudják különböztetni az embereket a más lényektôl szóvsl léteznek vámpírok csak nehéz megtalálni ôket de nem lehetetlen :)))
@viki19960517: 130:
Jahhhh, aki engem nem ért meg, az vagy vámpír, vagym védium,..... .....esetleg hülye....
:PPPPPP
komacska 130. ezt most nem értem miért írtad és hogy hogy érted kérlek írd le pontosabban
Már nagyon eleged van a mindennapi robotból, az állandó mókuskerékből? Itt az idő, hogy végre változtass az életeden! Regisztrálj most a honlapunkon és tanulj a legjobbaktól!
Családod anyagi helyzetét helyreállíthatod, csak a te hozzáállásodon múlik a sikered!!
Siess regisztrálj még ma, indítsd el a haszonszerzést, amely megváltoztatja az életed!!!A belépéshez szükséges linket megtalálod a rövid leírásokkal együtt a:
http://kmdholding.com/hub3p3a
@Hiteles007S:
Látod, megtaláltad a neked való posztot! :)
Sziaztok!!
Szoval ha van(ha) vampir ismerosod nemszep elmondani!Vampirok leteznek!
VAMPIRNAK lenni nem joo!!! Toom h aztkebzeli mindenki dejo halhatatlansag nagyero verszomj de naon nehez megalni h vertsziiivj!!!!!!!!! Ha te azt mondod h vampir vagy akk biztos h nem vagy !! mert ilyet mondani... ezt ha vampir vagy biztos nem mondod senkinek en csak toom...!es igen ismerem ezt a betegseget ! es ez a tested kepezi ki!! nem kapodcsak ugyel ...!!ha az aki beteg megharap egyembert na akkor kapod el !!
:) ha kell valami irj elmondom :)
Vámpiroska!!! Vicces!!!
A mai világban mindenki mindenfélét mond, de sajnos nem mindennek van alapja. Ott van az én volt és ma már nem létező munkahelyem. Ott is mindenfélét ígértek. Fűt-fát, és még bokor sem lett belőle. tehát ne hallgassunk meg minden szép szót, aminek az a célja, hogy elaltasson minket. Én viszont találtam egy lapot, melynek közösségéhez való csatlakozás megfontolása érdemes, próbáljátok meg az alábbi honlapon:
http://kmdholding.com/hub3p3a
Csak egy leny...nincs vámpír ismerösöm csak egy ilyen oldalon találtam egyet és mindeni tudja h vámpír mert mindenki el olvasta amit ki írt!És lényegtelen honnan tudom biztosan h vámpír!!!
Eléggé ki halt ez a blog de vissza térve a vámpírokra ez szerintem csacsiság régen én is hittem hogy talán létezhetnek na de jobban belegondol az ember vért inni életben maradáshoz alapból hülyén hangzik az egész. The Vampire Diaries Fun vagyok rendszeresen nézem a sorozatot legjobb szerintem és a sorozatban részletes elképzelést írnak le vámpírokról sajnálom ha valakinek a hitébe gázolok ezzel a hozzászólással de vámpírok Nem léteznek.